2013-04-13

Gyermekfoglalkozás 2013. árilis 13-án, szombaton 11 órakor

 Kedves Gyerekek!

” Kertész leszek, fát nevelek…”

 Ez alkalommal a témánk a tavasz, és a januárban elindított különböző foglalkozásokat bemutató sorozatunkon belül a kertész munkájával ismerkedhetünk meg közelebbről énekek, mondókák, játékok segítségével. 
A kézműveskedés során üres tejesflakonokat díszítünk ki, majd ebbe zsázsamagot vetünk. A foglalkozást a kisebbekkel az otthonról magunkkal hozott tízórai elfogyasztásával folytatjuk, miközben a dráma- és színjátszókörös gyerekek megbeszélésére is sor kerül, majd pedig közös pakolással, rendrakással fejezzük be. Megkérünk mindenkit, hogy hozzon magával ollót, ragasztót és színesceruzát.  

Jelentkezés: csincsele.mbk@gmail.com e-mail címen 2013. április 12-ig a gyermekek nevének és életkorának feltüntetésével. 
 A foglalkozás díjtalan, de a terem bérleti díjának kifizetéséhez a korábbi gyakorlatunknak megfelelően – létszámtól függően – gyermekenként kb. 50-80 koronát kérünk a foglalkozás végén.


 A foglalkozás időpontja: 2013. április 13., 11 óra. 
Helyszín: Bogerud åpen barnehage
 Cím: Bogerud, Stallerudveien 97.

 A helyszín megközelíthető Jernbanetorget-ről a 3-as metróval Mortensrud irányába;
Tveitáról a 76-os és 79-es buszokkal.
 Autósoknak parkolási lehetőség a Stallerudveienen, illetve a bogerudi metrómegállónál.

 Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 A Norvégiai Magyarok Baráti Köre