2016-04-11

Kopogtatás nélkül - Okuláré Projekt Oslóban a magyar költészet napján


TIZEDIK fordulójához érkezett a városokon és országhatárokon átívelő kortárs dráma ősbemutató sorozat, az OKULÁRÉ! Ennek a kerek fordulónak a megünneplését összekapcsoltuk egy neves eseménnyel, méghozzá április 11-ével, a KÖLTÉSZET NAPJÁVAL. 

JÓZSEF ATTILA születésnapját megünneplendő a mostani eseményre drámaírók helyett KÖLTŐKET kértünk fel. Olyat is, akik már írt ebben a műnemben és olyat is, aki még nem. 
Költőink az ismert JÓZSEF ATTILA vers, a KOPOGTATÁS NÉLKÜL inspirációjára írnak 15 perces egyfelvonásosokat. A feladat szerint reagálhatnak az adott szókapcsolatra, a versre vagy a teljes József Attila-i életműre. Felkért költőink a hazai kortárs versírás élvonalából érkeztek közénk: Weiner Sennyei Tibor, Szabó Imola, Simon Adrienn. 

A felolvasások után beszélgetés következik, ahol a közönség elmondhatja a szövegekkel kapcsolatos véleményét, gondolatait, és végül szavazással döntünk, melyik írás tetszett a helyi közönségnek aznap a legjobban. Az est végén internetes körkapcsolással minden helyszín néhány mondatban összegzi a tapasztalatokat, a voksolás eredményét, és a beszélgetések legfontosabb gondolatait. 
Belépés díjtalan. 
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Az OKULÁRÉ PROJEKT független színházi műhelyek, amatőr és hivatásos színjátszó társulatok, civil közösségek összefogásában megvalósuló, város- és országhatárokat átívelő kortárs dráma-felolvasóest sorozat. 
A szervezők kéthavonta minden alkalommal kortárs drámaírókat kérnek fel arra, hogy egy aktuális, előre megadott témáról írjanak egy-egy, maximum 15 perces egyfelvonásost. Eddig születtek már egyfelvonásosok például a segítségről, az identitásról, a szerelemtelenségről az újrakezdésről, vagy a flörtről.