MEGHÍVÓ
a norvégiai Magyarok Baráti Köre március 15-i ünnepi műsorára
2014. március 15. szombat 18:00 óra
Eilert Sundts gate 37, 0259 Oslo
(A német evangélikus gyülekezet épülete)
Ady/Petőfi
Játsszák: Katona László és Kovács Krisztián
Alkotók: Gyulay Eszter, Katona László, Kovács Krisztián, Scherer Péter
Rendező: Scherer Péter
Az előadás után Magyarország oslói Nagykövetsége nemzeti ünnepünk alkalmából fogadást ad.
Táncház Czigány Gabriella és Péter néptáncosok vezetésével
A Nézőművészeti főiskola című előadást 2004-ben Árkosi Árpád rendezővel
és Tasnádi Árpád íróval Mucsi Zoltán, Katona László és Scherer Péter
hozta létre. A lassan 230 előadást megélt produkcióban két állástalan
színész (Mucsi és Scherer) csinálnak egy főiskolát, ahol a nézőket újra
megtanítják nézni. A darab címét az adta, hogy a felsorolt alkotók
egyike sem járt a Színművészeti Főiskolára, így a tagok közt szállóigévé
lett, hogy „hivatásos nézőművészek”, vagyis a nézéshez értenek igazán.
Ez és az előadás sikere adta az ötletet, hogy a közösen alapított cégnek
is ez legyen a neve. Gyulai Eszter dramaturggal kiegészülve 2009-ben
Nézőművészeti Kft. néven egy kis önálló társulat jött létre, jelen
pillanatban hat saját tulajdonú előadással. Ezek a Nézőművészeti
főiskola, A fajok eredete és A gondnok, valamint még három, Scherer
Péter rendezte ifjúsági darab: A gyáva, a Vakság és az Ady/Petőfi.
Mindenkit szeretettel várunk!
Az előadást 10 éven felülieknek ajánljuk.
Jegyek a helyszínen vásárolhatók (90/150 kr).