
A közönségszavazás után az elmaradhatatlan skype-körkapcsolással vélhetően karmikus kapcsolatot is létrehozunk a helyszínekkel.
Íróink ezúttal:
PÁLFFY
ZSÓFI,
az előző kör nyertese.
az előző kör nyertese.
A
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett drámaíró szakon,
több művét bemutatták már szülővárosában felolvasószínházi
kereteken belül, Veszprémben a Mag Műhelynek írt drámája, az
Égszínkék járta az országot a tavalyi évben.
KUCSOV
BORISZ,
aki
a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház fenegyereke, színművész
és író, a 2015-ös Bánsági Szamuráj című darabját Topolyán
(Vajdaság) mutatták be legutóbb nagy sikerrel, ami a tavalyi
POSZT-on is elismerésben részesült.
VARGA
TAMÁS,
az
Újvidéki Egyetemen végzett színművész, rendkívül tapasztalt
színházi figura, játszott többek között a Szabadkai Népszínház
társulatában, a Zentai Magyar Kamaraszínházban. Ezúttal a
drámaírás berkein belül is megmutatja magát.
HELYSZÍNEINK,akik
részt vesznek az Okuláré projektben, és ezt
felolvassák:
Hódmezővásárhely, Szeged, Debrecen, Berlin, Calgary, Kaposvár, Győr, Brno, Paks, Dunaújváros, Isaszeg, Oslo, Mezőkövesd, Miskolc, Nyitra, Marosvásárhely
Hódmezővásárhely, Szeged, Debrecen, Berlin, Calgary, Kaposvár, Győr, Brno, Paks, Dunaújváros, Isaszeg, Oslo, Mezőkövesd, Miskolc, Nyitra, Marosvásárhely
Üdvözlünk
mindenkit sok szeretettel, új helyszíneket, új közönségünket,
jó szórakozást kívánunk!
Az
Osloi Okuláré helyszíne: Pilestredet
Park 5, 0176 Oslo
Október 10-én (hétfő), kezdés:
19 órától
Belépés
ingyenes.
Az OKULÁRÉról bővebben itt olvashattok:http://amargant.wix.com/amargant#!okulareprojekt/ckiy
Üdvözlettel: Bozó Szilvia